Elhívásom van…

“Ha olyasmit csinálsz, amit fontosnak találsz és aminek a céljában mélyen hiszel, lehetetlen még csak gondolni is arra, hogy ne kiválóan csináld. Magától értetődik.
…
Elvégre csak annak lesz kiváló az élete, aki értelmes életet él. Márpedig értelmes munka nélkül nagyon nehéz értelmesen élni. Akkor talán elérjük azt a ritka nyugalmat, amely abból a tudatból táplálkozik, hogy részt vettünk valami alapvetően kitűnő dolognak a létrehozásában. Akár még a legnagyszerűbb boldogsághoz is eljuthatunk: hogy az e világon töltött csekély időnket jól és értelmesen használtuk fel.” – Jim Collins

Ez az első cikkem az oldalon. Ennek megfelelően vehetjük ezt egy bemutatkozásnak vagy egyfajta ars poetica-nak is. A hivatástudatomról fogok írni. Ehhez pedig segítségül szeretnék hívni olyan óriásokat, akiknek a vállain próbálok egyensúlyozni, és ha sokszor bele is szédülök ebbe, de onnan szemlélődni.

Talán ismerjük ezt a középkori aforizmát:

“Chartres-i Bernát mondotta: olyanok vagyunk, mint a törpék, akik óriások vállán állanak, s így nem a magas termetünknek vagy az éles szemünknek köszönhetően látunk messzebbre náluk, hanem azért, mert a vállukon állva, mi magasabban vagyunk, mint ők.” – Umberto Eco, Óriások vállán

Azért is lesznek tele idézetekkel a cikkek, hogy láthassuk, kik és milyen művek hatottak rám eddig. Kik, milyen művekkel alakították jellemem és szellemem. Engem mindig is nagy izgalommal töltött el, amikor igyekeztem megfejteni, hogy a nagy írók fejében milyen „rejtett csillagrendszerek” alakítják a műveiket, de nem is annyira a műveiket, mint inkább a világszeméletüket, amik persze végül, akár egyetlen képben sűrűsödve kifejeződhetnek. Például: „Szabadság, szerelem! / E kettő kell nekem. / Szerelmemért föláldozom / Az életet, / Szabadságért föláldozom / Szerelmemet.”, vagy „Én mondom: Még nem nagy az ember. / De képzeli, hát szertelen. / Kísérje két szülője szemmel: / a szellem és a szerelem.”
És amíg ezeket a titkokat próbáltam meglesni, alakult az én fejemben is a saját univerzumom. Erről próbálok számot adni, akkor is, ha látszólag teljesen másról beszélek.

Viszont ezek az írások, így akár könyvajánlóknak is felfoghatóak.

De térjünk vissza a mostani témánkhoz.

Nem véletlenül kezdtem a cikket egy Jim Collins idézettel. Jim Collins a világ legnagyobb hatású vezetéselméleti kutatója és tanácsadója. Könyvei és munkássága mélyen meghatározóak és világsikerűek.
Jim Collins „sündisznó elvén” keresztül szoktam elmagyarázni, hogy mikor lehetünk kiválóak a hivatásunkban és így az életünkben is.

„A kiemelkedéshez alaposan meg kell érteni három egymást keresztező körnek egy egyszerű, kristálytiszta fogalomként megfogalmazott közös tartományát ( a Sündisznó elvet):

– Amiben a világon a legjobbak lehetünk
– Amit szenvedélyesen szeretünk
– Ami a gazdasági motorunkat hajtja
…
A sündisznó elv nem cél, nem stratégia, nem szándék, hanem felismerés.” – Jim Collins, Jóból kiválóak

Ebből a három pontból az utolsó körrel, a gazdasági szemponttal nem szeretnék különösebben foglalkozni, azt szerintem mindenki ki tudja számítani, hogy amivel foglalkozik az elegendő profitot vagy fizetést képes e hozni, ahhoz, hogy elégedett, így akár kiváló is lehessen.

Még egy dolgot nem szeretnék elhallgatni. Még ennek a könyvnek (Jim Collins, Jóból kiváló) az elolvasása előtt, ezzel az elvvel Lakatos Péter és Stefanovics József közös képzésén, a PWRON – on találkoztam, akik ezt a három kört ráadásul ki is egészítették egy nem kevésbé fontos és találó negyedikkel. Viszont erről sem fogok itt és most beszélni. Ehhez el kell végeznetek az egyébként is kiváló képzésüket, ami azóta ráadásul már akár online is elérhető.

Ellenben kereszthivatkozásokkal kifejteném a másik két körről a véleményem. Ahhoz, hogy valamiben a világon a legjobbak lehessünk, mindenek előtt el kell sajátítanunk azt a mesterséget.
Erich Fromm XX. századi filozófus, pszichológus és szociálpszichológus, aki elsősorban attól vált híressé vagy inkább hírhedtté, hogy gyakorló pszichoanalitikusként bírálta Freudot és Jungot. De számunkra nem ez a lényeg, hanem hogy A szeretet művészete című művében így ír:

“Melyek a szükséges lépések a művészetek és mesterségek elsajátításában?

A tanulás folyamatát célszerű két részre osztani: egyik az elméleti, másik a gyakorlati tudás megszerzése. Ha el akarom sajátítani a gyógyítás művészetét, először tisztába kell jönnöm az emberi testre és a különböző betegségekre vonatkozó tudnivalókkal. Ha mindezt az elméleti tudást megszereztem, még korántsem vagyok beavatva a gyógyítás művészetébe. Ennek csak akkor leszek a mestere, ha sok gyakorlattal a hátam mögött az elméleti tudásom és a gyakorlati tapasztalatom végül egybeolvadnak az intuíciómban – ami minden művészet birtoklásának a lényege. De az elmélet és gyakorlat elsajátításán kívül egy harmadik tényező is szükséges: a művészet birtokába jutni csak szenvedélyes akarással lehet; semmi a világon nem lehet fontosabb, mint a művészet. Ez egyaránt érvényes a zenére, az orvoslásra, az ácsmesterségre – és a szeretetre.” – Erich Fromm, A szeretet művészete

Erich Fromm a mellett, hogy kimondja, hogy kell az elméleti felkészültség (tanulás) és a gyakorlati tapasztalat is, amiknek végül egybe kell olvadniuk a személyes intuícióban, rögtön el is juttat minket a „sündisznó elv” második köréhez, amit ő „szenvedélyes akarásnak” nevez.

Ezzel a fogalomkörrel voltam mindig is a legnehezebb helyzetben, amikor fiatal, kezdő edzőknek akartam elmagyarázni. Pont azért, mert ezt nem lehet elmagyarázni. De mielőtt rátérnénk erre, ne feledkezzünk meg arról, hogy Erich Fromm abban is segít, hogy vannak általános követelményei a mesterségek és művészetek elsajátításának.
Csak címszavakban, de szükség van ehhez:

– fegyelemre
– koncentrációra
– türelemre
– és arra, hogy ennek a tudásnak a megszerzése mindennél előbbre való gond legyen!

„A tanuláshoz az ember mondhatni, közvetve és nem közvetlenül fog hozzá. Mielőtt magának a mesterségnek nekilátna, meg kell tanulnia egy csomó más és gyakran oda nem tartozónak látszó dolgot. Az ácstanonc először azt tanulja meg, hogyan kell gyalulnia a fát; a kezdő zongorista a skálákat gyakorolja; a zen íjászatban az inaskodás légzőgyakorlatokkal kezdődik. Aki mester akar lenni, annak rá kell szánnia az egész életét, de legalábbis ehhez kell igazítania.” – Erich Fromm, A szeretet művészete.

Ha eleget ízlelgettük ez utóbbi gondolatot, akkor menjünk tovább a Szenvedélyes szeretet fogalomköréhez, amit elmagyarázni nem tudok, de valami ilyesmiről lehet szó:

A Magyar Nemzet, 1974.szeptember 15-i számában jelent meg egy interjú Örkény Istvánnal, amiből idézni fogok.

Az interjúban Barta András a gimnazista élményeiről kérdezi az ekkor már igencsak élet tapasztalt írót:

“…ha egyetlen és látszólag nem sokat mondó mondatban sűrítenék, azt mondanám: az iskola kíváncsi emberré formált. “Kérdező lénnyé” – hogy Lukács György meghatározását idézzem.

– És erre tanít a jó iskola?

– A játszó, tehát másokat utánzó gyerekből felnőtt, tehát kérdező lényt nevel. Ez ma, amikor a mindent tudás anyaga már beláthatatlan, még sokkal fontosabb, mint az én gimnazista koromban volt…Általában nem hiszek az iskolák szellemében; talán éppen azért, mert nálam ez a fejlődés egy személynek volt köszönhető… Ez Vékey Károly, az osztályfőnököm, aki egyébként latinra és görögre tanított. Olyan tárgyakra tehát, amelyekkel hivatásszerűen soha többé nem foglalkoztam. Ezt azért említem csak, mert meggyőződésem, hogy a jó tanár hatása nem szakmai természetű, hanem az ifjúkori magatartás fejlődését befolyásolja. Másként kifejezve: egy jó angoltanár is nevelhet matematikai zseniket és viszont.

– Mi volt Vékey tanár úr titka?

– Erre az általános várakozás és közfelfogás jegyében azt illenék felelnem, hogy ő azért volt jó tanár, mert nagyon szeretett minket, jól megismert bennünket, és mindenkivel megtalálta az éppen neki való hangot. Azt hiszem azonban, hogy az igazság nem ez volt. Persze lehet, hogy szeretett minket, de ennek semmi jelét nem adta, és annak sem, hogy valakit nem szeret. Ő – azt hiszem – igazában a latin és a görög nyelvet szerette, úgy szerette, hogy mi a padban ülők is azt éreztük, hogy a legfontosabb a világon a latin és a görög nyelv megismerése. Pedig feladata elég hálátlan volt, mert végül is a fiatal kölykök előtt két halott világra nyitott ablakot – minket pedig akkor a foci érdekelt és az élő, valóságos világ. Ha Vékey tanár úr példája általánosítható, akkor azt kell gondolnom, hogy az a bizonyos kíváncsiság, amelyről már beszéltem, ragályos. Vagy inkább: átadható, továbbítható, és ami a legfontosabb – emberi magatartássá kiteljesíthető… Az iskolának az a feladata, hogy a kérdezést természetes és leküzdhetetlen szokásunkká tegye…. Mindebből én csak azt a következtetést merem levonni, hogy mi folyton lehetetlenségeket követelünk a pedagógustól, nevezetesen, hogy szeresse diákjait, hogy szerettesse meg mindegyikükkel a tárgyát, hogy lusta lényekből szorgalmasat neveljen és a közepes képességű diákból lángészt formáljon. Ebben van ugyan jogos kívánság is, de egészében kivihetetlen. Viszont azt várni tőle, hogy a tárgyát szeresse, hogy a szaktárgy lényegét tárja föl a diákoknak, az még a mai mostani felemás oktatási rendszerünkben sem elérhetetlen álom.”

Tehát, a hivatástudatom miben áll?

Jim Collins „sündisznó elvének” 3 + 1 körében. Ezek közül Erich Fromm álláspontjai szerint az edzősködésben a világon akár a legjobb is lehetek, ha mindennél előbbre való gonddal, fegyelmezetten, türelmesen és koncentrálva megszerzem az elméleti tudást és a gyakorlati tapasztalatot, ami az intuíciómban olvad eggyé, és mindezt szenvedélyesen akarom. De mit is? Annyira szeretni a tárgyamat, az edzői hivatást, hogy „a padban ülők is azt érezzék, hogy az a legfontosabb a világon”, vagyis Ti. E közben az anyagi egzisztenciámat annyira megteremteni, hogy a Maslow piramis csúcsára törhessek.

Ilyen egyszerű ez, és hiszem, hogy erre mindenki képes.