Tudom, azért léptél ebbe a menüpontba, mert az edzések érdekelnek, a mikor, hol, mit, hogyan fogunk csinálni. Mégis szeretném, ha előbb megértenénk közösen a miérteket, vagyis egymás motivációit. Ha ezt a „rizsát” nem szeretnéd végigolvasni, akkor ugorj az Edzések menüponthoz, de gondolkozz el azon, hogy biztos egymást keressük e, mert mi itt szeretünk olvasni és gondolkozni is.

A siker kulcsa

Mindig is vallottam, hogy az eredmények és sikerek kulcsa, hogy a tanítványokat be kell vonni a közös munkába. Ez azért is fontos, mert a vendégek, akikből majd tanítványok lesznek, mindig az eredményeket fizetik meg.

Mi az ErőMűhelynél bővelkedünk a kiemelkedő eredményekben, nagyszerű közös sikerekben. Nálunk a közös munka pedig nem csak szigorúan véve az edzésről szól.

Személyes kapcsolat

Vallom, hogy az egyén is fontosabb, mint valaha. A személytelen, de magas árú szolgáltatások ideje lejárt. A személyes kapcsolatok ideje jön el, amikor a személyi edző tanítványként tekint a “vendégre”, amikor az edző ráhangolódik az egyénre és minden tudásával, tapasztalatával, intelligenciájával, (élet)szeretetével vezeti (követve vezeti), egyedi módon a tanítványát. Ehhez pedig nagy fokú bizalom kell. Olyan, amilyen az egyének közt jöhet csak létre. Ez kell legyen a luxus, nem csak az ár.

Mindig is arra fogok törekedni, hogy az ErőMűhely a legmagasabb szintű személyes szolgáltatást nyújtsa az egyéneknek, mert ők a fontosak. Ti vagytok a fontosak.

Teljes nap

Ezt talán a „Teljes nap” koncepcióm mutatja be a legjobban.

Amikor kimagasló minőségű szolgáltatásról beszélek, akkor nem arra gondolok, hogy heti 2-3x 1 órát együtt töltünk, te edzel, beleadsz mindent, én pedig 100%-ban figyelek rád és a legjobb tudásom szerint segítelek edzés közben, de csak addig tart a kapcsolatunk, amíg kilépsz a teremből. Ez nem kimagasló minőség, hanem ez a minimum.

Minden nap 24 órából áll. Az edzés ennek csak töredéke. Pedig az egészség és a teljesítmény ennél sokkal, de sokkal többről szól. Nagyon fontos a mozgás, ebben vagyok a leginkább kompetens, és segítelek is benne, de ennél sokkal többet várok el a tanítványaimtól és magamtól is. Segítem is mindenben azokat, akik megtisztelnek bizalmukkal.
A mozgás mellett egész nap koncentrálni kell a testtartásra, regenerációra, az alvásra, szellemi-lelki egyensúlyra, tanulásra, a fény, hő és elektromos környezetre, a légzésre, és a táplálkozásra is.
Ha ezekre mind figyeltünk egész nap, akkor mondhatjuk, hogy teljes volt a napunk. Ezt jelenti a Teljes nap.

Nem engedem el a tanítványaim kezét 60 perc után. Engem hívhatsz bármikor, írhatsz, kérhetsz segítséget Teljes nap.

Ezért igyekszem ezeken a területeken mind képezni magam, hogy minél kompetensebben tudjam segíteni a tanítványaimat.

Véleményem szerint a felsorolt területeket, amikből összeáll a Teljes nap, nem szabad rangsorolni. Nincs belépési pont. Nem egymásra épülnek, hanem szinergistaként egymást és az egészséget támogatják a (rész)területek. Bárhol beléphetsz a körforgásba. Viszont most beszéljünk kicsit az edzésekről, végső soron mégis csak ebben tudok a legtöbbet segíteni.

Három lépcső

A közös edzéseket minden esetben egy három lépcsős protokoll előzi meg:

1) Konzultáció – Motivációs interjú
Ez egy 100+ kérdésből álló anamnézis lap kitöltését egy kötetlen beszélgetést takar, ahol kicsit megismerjük egymást.

2) Mérések – FMS, Testösszetétel mérés
FMS = Funkcionális Mozgásminta Szűrés, ami egy 7+3 feladatból álló szűrő rendszer.
Tanita = Testösszetétel analízis eszköz.

3) Az első foglalkozás – Egyénre szabott bemelegítés protokoll kialakítása
FMS alapján egy 6 lépcsős protokoll, ami tartalmaz egy Légzés, SMR hengerezés, Mobilizáls, Aktiválás, Mozgáselőkészítés és egy Szubmaximális terhelés blokkot.

Ezek után az egyéni céloknak és lehetőségeknek megfelelően, egyéni edzésterv alapján fogunk dolgozni. Az egyéni edzéstervet egy komplex rendszeren belül fogjuk kialakítani, amit hívhatunk így: ErőMűhely rendszer!

Egyéni edzésterv

Ez a rendszer tartalmazza mindazt a tudást és tapasztalatot, amit az elmúlt több, mint 20 évben szereztem, kipróbáltam és működött. A módszerem csiszolódásának kulcsa az állandó tanulás, és hogy mindig tudatosan építem magam. Amikor találkozok valamivel, legyen az módszer, edzésrendszer vagy konkrét edzésprogram rengeteg könyvet elolvasok a témában, ha van. Keresem a leghitelesebb tanulási forrásokat. Elmegyek képzésekre, ha van. Majd beépítem, így:

    • Ezeket a forrásokat legjobb tudásom szerint áttanulmányozom. Ha vannak észrevételeim, azokat lejegyzem
    • A programot változtatások nélkül megcsinálom. Ha vannak észrevételeim, azokat is lejegyzem
    • Ha működőnek ítélem meg, akkor valamelyik tanítványommal, akinek a céljaihoz, lehetőségeihez illeszkedik, változtatások nélkül megcsináljuk. Ha vannak észrevételeink (ez már közös munka) azokat is lejegyzem
    • Ezek után a három fázisban leírt jegyzeteléseket áttanulmányozom és ha szükséges, akkor ésszerű keretek közt alakítok a programon
    • Ha működik bent marad a rendszerben, ha bármelyik ponton megbukik, akkor kihullik, így csak a tényleg működő és időtálló dolgok maradnak.

Amikor valamit beleírok az edzéstervedbe, biztos lehetsz benne, hogy az korábban már eredményes volt másoknál, adott esetben több száz vagy akár több ezer tanítványnál is.